Címlap

A nagydobosi sütőtök jellemzői

 

A NAGYDOBOSI SÜTŐTÖK - EGY TÁJFAJTA ÉS TULAJDONSÁGAI

 

A különböző tökfajták elterjedését és hasznosítását il­letően a hazai irodalom meglehetősen nehezen tekinthető át, mivel mind a speciesek száma, mind azok táji elnevezése igen nagy és változatos. Az egyes termesztett fajtákat más­más vidékeken eltérő névvel illetik, ugyanakkor az azonos vagy hasonló elnevezések nem feltétlenül azonos fajtára utalnak. Már Lippay János 1664-ben megjelent Posonyi kert című munkája megkísérli rendszerezni a Magyaror­szágon előforduló tökfajtákat. A nyakas tök „termedben némely olyan hasas, mint a bugyogós korsó". A többi tök nem fölfelé „foly", hanem a földön nyúlik el. A kerekded alakúakat nevezi a magyarság indiai töknek. Vannak még hosszúkás alakúak, valamint az „ékességért" vetettek, tehát disznótökök; „koronások, sárga-fejér színűek, apró narancs színű és formájú, lemonia formájú, körtvény és alma formá­jú termésűek."

A magyarországi és az európai adatok egyaránt azt jel­zik, hogy az amerikai eredetű tök elsősorban emberi táplá­lékként terjedt el az öreg kontinensen, jóval megelőzve és felülmúlva az új kultúrnövény takarmányként való haszno­sítását. Az emberi fogyasztásra termesztett tököt a 18. szá­zad eleje óta úritök, fejér tök, selyemtök elnevezéssel illették és értékelték. Az úritök elnevezés mindenütt a sütni való tö­köt jelölte, aminek újabban a bécsi tök, sütőtök névváltozata is teret hódított. Az elnevezések közül érdemes még meg­említeni a dinka, Unka alakokat - eredetileg a dinnye meg­jelölésére szolgáltak, de a Tiszántúl népnyelvében a tök megjelölésére maradtak fent -, valamint a keleti nyelvterü­let döblec névalakját.

A nagydobosiak maguk is számos tökfajtát ismernek és termesztenek, valódi gazdasági jelentősége azonban számukra a nagydobosi sütőtökként emlegetett tájfajtának volt. Ennek nagybani termesztése idején a többi fajta vetését igyekeztek távol tartani a tökföldtől, így azok inkább a kony­hakertben, szőlőkben kaptak helyet.

A szőlősgazdák portájáról a második világháborúig nem hiányozhatott a lopótök, amit gyümölcsfákra, kerítésre futtatva termesztettek. Kiszárított termésével szívták ki a hordókból a bort. Mára az üveglopók teljesen kiszorították a régi kabakokat. A koponyátok kiszárított, kivágott termésével merték a forróvizet a ruha szapulásánál, de használták pl. a permetlé meregetésére is. Az apró, különböző színű és formájú dísztököt kevés portán nevelték, gazdasági jelentő­sége nincs: konyhaszekrény tetején tartották. Minden kert­ben vetették a gyalogtököt, spárgatököt, főzőtököt, amit az asszonyok levesbe, főzelékbe gyalultak, majd habartak vagy/és rántottak. A nagyra növő disznótököt, takarmánytököt a tengeri közé, vagy szélére ültették. (Az emlé­kezet szerint régen a gyerekek az üreges disznótökbe kapaszkodva tanultak meg úszni is a Krasznán.) Ennek sem volt igazán nagy haszna, mert a sütőtök gyengébb minőségű terméséből jutott a jószágállománynak is. Kísérletező gaz­dák kezén ma is felbukkannak új fajták (olajtök, ülőtök, is­tengyalulta-tök stb.), ezek azonosítása azonban jószerével megoldhatatlan.

Valójában nem könnyű a nagydobosi sütőtök korrekt leírása sem, mert bár tulajdonságainak, adottságainak megfogalmazásában az idősebb adatközlők egyetértenek, de eredetének és elnevezésének kérdésében nem. Van, aki kék hajú bécsi töknek nevezi a dobosi fajtát, mások inkább egyedinek, helyi sajátosságnak tartják. Bizonyos, hogy az 1960-as évektől kezdve a hazai gazdasági irodalom is önálló tájfajtaként emlegeti a nagydobosi sütőtököt, ilyen néven forgalmazzák egy sütőtök fajta vetőmagját is, ám minden­nek mára a névadó településhez alig van köze. A mezőgaz­dasági irodalom szerint a nagydobosi sütőtököt az alábbi tulajdonságok jellemzik. „Termésének alakja és nagysága változó. Héja sima vagy barázdált, színe ezüstfehértől aranysárgáig változó. Húsa sárga színű, hosszú tenyészide­jű, bőtermő. Dércsípte termését tavaszig tárolhatjuk."

„Forgalomba hozatalra engedélyezett tájfajta. Erős növekedésű 4-5 méteres indákkal. Gyümölcse lapított gömb. Erősen bordázott. Héja szürke, kemény. Húsa okkersárga. Nagy szárazanyag tartalma felülmúlja a többi fajtákat... El­hanyagolt termesztését érdemes lenne újra felkarolni."44

„Termés alakja gömb, vagy lapított gömb. A héj színe fényes világosszürke, rendszerint vastag, erős. Húsa sötét­ sárga, vastag, gyakran rostos. Néha virágfelőli végén paragyűrű képződik. Kocsánya igen vastag, parázs, magja fehér. Étkezésre és takarmányozásra használható."

„Az indák 8-10 méter hosszúak. Levelei lekerekített ötkarélyosak, nagyok. A termése lapított gömb, erősen bor­dázott. A haja ezüstös világosszürke, kemény, bőrszerű. A húsa sötét, vagy világosabb okkersárga, a termése egy része narancssárga. íze édes, húsa gyakran lisztes. Jó terméképességű fajta, tövenként 1-2 termésre számíthatunk."46

Mire a nagydobosi sütőtök gazdasági jelentősége meg­szűnt, addigra beköltözött tehát a mezőgazdasági szakiro­dalomba, aminek aztán abban is szerepe volt, hogy e tájfajta igazából elszakadt az eredeti termesztő környezetétől, s elnevezésében önálló életre kelt. Nehéz annak megítélése, hogy mennyit őrzött meg korábbi tulajdonságaiból, adottsá­gaiból.

Fontosabb azonban számunkra, hogy a nagydobosiak emlékezete alapján rekonstruáljuk a nagydobosi sütőtököt, mert vélekedésük arra is rámutat, hogy maguk milyen tulajdonságait, értékeit vélték legfontosabbnak, s hogy e sajátos adottságú kultúrnövény miként vált fokozatosan a település, Nagydobos jellegzetességévé, kicsit a helybeliek önmeghatározásának, identitástudatának kifejezőjévé is. Mert nem kétséges számunkra, hogy a település egykori speciális nö­vénykultúrájának felidézése a lokális identitástudatnak is megnyilatkozása, egyben a környező településektől való elhatárolódás lehetősége is volt a gazdálkodás és a műveltség korábbi évtizedeiben. A mai generációk ebből már csak töredékeket őriznek megváltozott önmeghatározásukban.

„Címeres nagydobosi sütőtök. Ez volt a jelzője. Nem azért, mint sokan hitték, hogy le volt pecsételve, hanem azért hívták így, mert ennek a töknek olyan volt az alja, ahol elvirágzott, mintha egy címer lett volna rajta... ez egy faj­tajegy volt rajta. Azt mondták, hogy guggon ül, mint a do­bosi tök. Mert ezt a tök soha nem indult futásnak, csak annyit, mint az uborka. A mi földünk a legszélén volt a ha­tárnak, csak egy árok meg egy fasor választotta el a nyírparasznyai határtól. A tököt tőlünk megvették, elvitték, az övék már nem kellett. Itt nem volt szabad egy kilométeres körzetben más tököt vetni, annyira védték régen ezt a fajtát. Ez volt régen a községnek a valutája. Termeltek itt bécsi tö­köt is: az apám idején főleg a feketeföldön termett, a kuko­rica meg a krumpli közt köztesként. Az sárgás színű volt. Az nem volt olyan jó, mint a nagydobosi sütőtök: íze gyengébb volt, nem is nőtt nagyobbra 3-4 kilósnál. De azt ma sem tudja senki megmondani, hogy honnan került, milyen fajta volt ez a nagydobosi sütőtök! Amit én ismerek tököt, az összes közül még a bécsi tök az, ami legjobban hasonlít a nagydobosi sütőtökhöz. De nem ugyanaz a fajta: más a szí­ne is, héja is, cukortartalma is. A dobosi tök, főleg száraz években teljesen fahéjú: csak baltával lehetett vágni."

„Itt a bécsi sütőtököt termelték legjobban: ez volt a leg­jobb ézű; szép sárga volt, jó édes, különleges zamatja volt. Itt a talaj is hordta, meg nagyon vigyáztak rá, hogy ne ke­veredjen meg a mag más fajtákkal. Más faluban nem ment ez ennyire. Kék hajú bécsi tök volt a nagydobosi sütőtök, el­adásra csak ezt termesztették. Más fajtákat nem engedtek a közös tökföldbe vetni, mert a dongó eloltotta a fajtákat és szálkás béle lett a bécsi töknek is."

„A nagydobosi sütőtök cikkes volt, kemény volt a héja: körömmel nem lehetett benyomni a héját. Amit nagydobosi sütőtöknek mondtak, az egy fajta volt. A talaj volt hozzá na­gyon kedvező, azért volt jó az íze. Bécsi töknek is mondták ezt a fajtát: vastag szalonnája volt. A homokos részen ter­mett a jó sütőtök. Volt itt a Jegyző-tagban kötöttebb rész, ott olyan tök termett, hogy ketten tettük fel a szekérre, de az undorító volt."49

„A nagydobosi sütőtök az bécsi tök volt. Ez nem nőtt meg nagyobbra 12-13 kilónál. Már a két háború között volt itt egy zsidó, az keresztezte össze a tököt, hogy nagyobbra nőjön. Fusch volt a neve. Amit ő előállított tököt, azok meg­nőttek 20-25 kilósra is, de már nem olyan volt az íze. A ne­mesítés itt rossz irányba vitte a dolgot, mert már nem volt olyan jó a sütőtök, mint a régebbi fajta. A dobosi tök olyan

volt, hogy ha leesett a kocsiról a kövesútra, nem tört el, ha­nem ugrott egyet, olyan kemény volt. A kereszteződése a 40-es évek elején volt, aztán jött is a váltás már, elmaradt a tök."

„Ez már a gyermekkoromban is ilyen nagy hírű volt. A minősége miatt: ez nagyon jó tök. Ez pecsételve volt, már a gyerekkoromban is bélyegezték. Pesten ma is nagydobosi tököt árulnak, pedig itt már nem terem. Nagyobb cukortar­talma van, édesebb a többinél. Parázs volt ez a tök."

„A nagydobosi sütőtök kékes színű, cikkes fajta volt. A tökföldön csak ezt engedték vetni, onnan ki volt iktatva az egyéb fajta takarmánytök, hogy ne porozódjon össze más fajtával. Ez csak itt termett meg, hiába vitték el máshova, ott nem ilyen minőségű termett. Ez olyan volt, mint a penyigei szilva: a nemtudom szilva máshol is termett, de olyan sehol nem, mint Penyigén. Szomszéd faluban volt, hogy lebélye­gezték a tököt a nagydobosi bélyegzővel, el is adták, per lett belőle."

 

A dobosi fiatalok számára a község egykori jeles ter­ménye már csak az idősebbek elmondásából ismert, ha­sonlóan nem tartják már jellemzőnek Nagydobosra a töktermesztést a környező falvak fiatalabb lakói sem. E „ha­gyomány" ismerete számukra éppen úgy az előző generáci­óktól öröklött tudás, mint a helybelieknek. Elmaradnak lassan a régen gyakori ugratások is: a dobosiakról azt mond­ták, hogy még a pálinkát is tökből főzik. Az elmúlt évtizedekben átalakult a szatmári települések korábbi gazdasági térszerkezete, a táji munkamegosztás és –kapcsolatrendszer struktúrája is, s új helyet jelöl ki e községek számára az elmúlt évek átalakuló gazdasága is. Megítélésünk szerint azonban a tradíció ismerete és vállalása erősítheti az itt élők közösségi tudatát, vele a települések megtartó erejét is. Az elmúlt és az eljövendő generációk között egy közösség műveltségében a kultúra apró elemei is erős hidat képezhetnek.

 

Forrás: Dr. Viga Gyula - Viszóczky  Ilona A nagydobosi Sütőtök, EF-NA Könyvek

Amennyiben véleményed információd van a fenti tartalommal kapcsolatban, vagy csak szeretnél valamit hozzáfűzni, kérünk, hogy ne tartsd magadba. Az oldalra bejelentkezve az alábbi formon hozzászólásokat hagyhasz ehhez a tartalomhoz!